2012. május 7., hétfő

OdvasKőRis Kiskör 20 TT

A hosszú hétvégén hétfőn, a Mandulavirág után dél helyett északnak vettük az irányt Bakonybélbe. Sajnos mivel autónk nincs és a buszok elég nagy kerülővel mennek, igen korán keltünk, hogy odaérjünk időben. Csóvi fél hatkor evett, hogy a túrára lemenjen a kaja, előtte persze a szokásos eü kör is megvolt, még félig sötétben.
Több mint másfél órát buszoztunk. Csóvi az első öt perc izgágasága után egész jól tűrte a szájféket, nagyon ügyes volt. Zircen volt tíz perc pihi, akkor persze a hólyagján is könnyített a lábnyújtóztatáson és a Fő téri borókák körbeszaglászásán túl. A falu felső részén szálltunk le, így volt egy kis séta a rajtig, ahol szerelvény igazítás és nevezés, valamint néhány kutya túratárs üdvözlése után nekivágtunk a szintes 20 km-es távnak. Még a faluban persze meg kellett mászni egy kilátót/vadlest ismét.
Csóvi les...
Persze lefelé most is elfogyott a kutyatudomány, úgyhogy ismét én szállítottam le a földre. A Gerence pihenőig az azonos nevű patak mellett nagyjából szintben vitt az utunk sok-sok medvehagyma között, amik jellegzetes illatukkal és virágukkal beborították a hegyoldalakat és a patak partját.
Medvehagyma erdő
A pihenőt elérve nekirugaszkodtunk Odvas-kőnek. Katának a mászás már lassabban megy, de Csóvi még lelkesen kapaszkodott, sőt viszsa-vissza is jött hozzánk, hogy hol vagyunk már.


Minden hegynek van teteje, úgyhoyg végül jól bemelegedve csak felértünk. Csóvinak kijárt a víz, mi pedig csokit kaptunk az ellenőrző ponton a pecsételés után. Megnéztük a barlangot is, a királylány pedig élvezettel szaglászott a hűs üreg mélyén az avarban.

A csapat :)
Rövid erőgyűjtés után folytattuk utunkat a piros sávon a következő ellenőrző pont, a Kőris-hegy csúcsa irányába. A népes túrázók közül szinte mindneki megcsodálta büszkén-peckesen lépdelő vizslánkat. A melegben meg-meg állva inni folyamatosan kerülgettük egymást négy-öt kisebb csoporttal. Aztán kijöttek a tempó különbségek és nagyjából egyedül maradtunk az erdőben. Csóvi hol a völgy felé, hol a hegyoldalban szaglászott, megállogattunk inni, pihenni.
Aztán, már a csúcs felé közeledve, egyszercska egy bükkfa tövénél szaglászva lelekesen jött felénk, valamivel a szájában. Egy piciny egérke volt az. Nagyon büszkén mutatta nekünk, mire második próbálkozásra sikerült letetetnünk vele. Gyorsan eltemettem az avar alá és indultunk tovább az aszfaltos szakasz felé, ahol a legkeményebb rész várt ránk.
Tűző nap, minden szerpentin közelebb visz a csúcshoz, de a kanyar után csak egy újabb kanyar látszik, és persze egyre meredekebb az út. Végül csak felértünk, és jöhetett ismét az árnyas pihenő, ivás és zsíros vagy mogyorókrémes kenyér. Nagyjából eddigre tartottunk ott, ami Csopakon a célnak felelt volna meg, úgyhogy nagy pihenő következett.
Továbbindulásunk után már a maradék öt kilométeren szinte csak ereszkedés várt ránk a célig. Egy meredek lefelé közben elhaladtunk az Ördög-lik mellett.
A hűs Ördög-lik
Lefelé
A lankásabb részeken Csóvi ismét a vadászszenvedélyét élte ki, de már csak az útról állt rá a szagokra.
Gazdi, van ott valami!
Igencsak kitikkadtunk mire leértünk a falu határába, muszáj volt megállni Csóvit megitatni és hűsölni egyet. Aztán egy végső nekibuzdulás és a célban voltunk. Az adminisztráció után, mindenki folyadékot pótolt ismét, megelőzendő a hőgutát. Ki-ki szája íze szerint: Csóvinak víz, Katának narancslé, nekem pedig sör. Míg a buszmegállóig elbandukoltunk egy-egy fagyi is lecsúszott a gazdiknak. A busz indulásáig Csóvi hűtőfürdőt vett, mire felszállhattunk addigra meg is száradt.
Jó magyar szokás szerint hiába voltunk kb. a második csoport a buszmegállóban kb tizedikként szálltunk fel, Kata hulla fáradtan ki is akadt ezen. Zircen át kellett szállnunk, és úgy döntöttünk nem a Fő téren, hanem a buszpályaudvaron várjuk a másik buszt, így előbb szállunk fel, tuti lesz normális helyünk a kutyának. Be is mondták a buszt, az meg nem jött be az állomásra, hanem ment tovább a főúton. Úgyhogy át kellett slattyogjunk a vonathoz, de legalább vonatoztunk is az ország egyik legszebb vasútvonalán. :) Persze Csóvit nem kellett ringatni mikor hazaértünk, este alig akart lemenni pisilni, pedig már nagyon kellett neki.
Itt még várjuk a buszt

OdvasKőRis 20 TT

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése