2012. december 31., hétfő

BÚÉK!

Azaz Baromira Útálatos Éktelen Káosz... legalábbis Csóvi szerint. A vacsi előtti sétáról fejvesztve menekültünk hazáig, elővigyázatosságból a Flexivel mentünk le már két napja. A kaja sem érdekelte gyakorlatilag, csak mikor már letettem elé, pedig máskor örömtáncot jár.
Végül Duncsinak lett igaza, félórányi tág pupillákkal járkálás után, miután többször is bement a gyerekszobába is, pedig oda még sosem. Felkéredzkedett az ágyra:

Azt hiszem évente egy napon bérlete lesz itt. Ha már a durrogtatást a falkavezér sem tudja elnémítani, ez a legkevesebb amit tehetünk.

2012. május 24., csütörtök

Hétközi kis színes

Tegnap Veszprémben méretes vihar volt. Azért sikerült előtte és utána is lemenni úgy hogy nem lettünk csurom vizesek.

2012. május 7., hétfő

OdvasKőRis Kiskör 20 TT

A hosszú hétvégén hétfőn, a Mandulavirág után dél helyett északnak vettük az irányt Bakonybélbe. Sajnos mivel autónk nincs és a buszok elég nagy kerülővel mennek, igen korán keltünk, hogy odaérjünk időben. Csóvi fél hatkor evett, hogy a túrára lemenjen a kaja, előtte persze a szokásos eü kör is megvolt, még félig sötétben.
Több mint másfél órát buszoztunk. Csóvi az első öt perc izgágasága után egész jól tűrte a szájféket, nagyon ügyes volt. Zircen volt tíz perc pihi, akkor persze a hólyagján is könnyített a lábnyújtóztatáson és a Fő téri borókák körbeszaglászásán túl. A falu felső részén szálltunk le, így volt egy kis séta a rajtig, ahol szerelvény igazítás és nevezés, valamint néhány kutya túratárs üdvözlése után nekivágtunk a szintes 20 km-es távnak. Még a faluban persze meg kellett mászni egy kilátót/vadlest ismét.
Csóvi les...
Persze lefelé most is elfogyott a kutyatudomány, úgyhogy ismét én szállítottam le a földre. A Gerence pihenőig az azonos nevű patak mellett nagyjából szintben vitt az utunk sok-sok medvehagyma között, amik jellegzetes illatukkal és virágukkal beborították a hegyoldalakat és a patak partját.
Medvehagyma erdő
A pihenőt elérve nekirugaszkodtunk Odvas-kőnek. Katának a mászás már lassabban megy, de Csóvi még lelkesen kapaszkodott, sőt viszsa-vissza is jött hozzánk, hogy hol vagyunk már.


Minden hegynek van teteje, úgyhoyg végül jól bemelegedve csak felértünk. Csóvinak kijárt a víz, mi pedig csokit kaptunk az ellenőrző ponton a pecsételés után. Megnéztük a barlangot is, a királylány pedig élvezettel szaglászott a hűs üreg mélyén az avarban.

A csapat :)
Rövid erőgyűjtés után folytattuk utunkat a piros sávon a következő ellenőrző pont, a Kőris-hegy csúcsa irányába. A népes túrázók közül szinte mindneki megcsodálta büszkén-peckesen lépdelő vizslánkat. A melegben meg-meg állva inni folyamatosan kerülgettük egymást négy-öt kisebb csoporttal. Aztán kijöttek a tempó különbségek és nagyjából egyedül maradtunk az erdőben. Csóvi hol a völgy felé, hol a hegyoldalban szaglászott, megállogattunk inni, pihenni.
Aztán, már a csúcs felé közeledve, egyszercska egy bükkfa tövénél szaglászva lelekesen jött felénk, valamivel a szájában. Egy piciny egérke volt az. Nagyon büszkén mutatta nekünk, mire második próbálkozásra sikerült letetetnünk vele. Gyorsan eltemettem az avar alá és indultunk tovább az aszfaltos szakasz felé, ahol a legkeményebb rész várt ránk.
Tűző nap, minden szerpentin közelebb visz a csúcshoz, de a kanyar után csak egy újabb kanyar látszik, és persze egyre meredekebb az út. Végül csak felértünk, és jöhetett ismét az árnyas pihenő, ivás és zsíros vagy mogyorókrémes kenyér. Nagyjából eddigre tartottunk ott, ami Csopakon a célnak felelt volna meg, úgyhogy nagy pihenő következett.
Továbbindulásunk után már a maradék öt kilométeren szinte csak ereszkedés várt ránk a célig. Egy meredek lefelé közben elhaladtunk az Ördög-lik mellett.
A hűs Ördög-lik
Lefelé
A lankásabb részeken Csóvi ismét a vadászszenvedélyét élte ki, de már csak az útról állt rá a szagokra.
Gazdi, van ott valami!
Igencsak kitikkadtunk mire leértünk a falu határába, muszáj volt megállni Csóvit megitatni és hűsölni egyet. Aztán egy végső nekibuzdulás és a célban voltunk. Az adminisztráció után, mindenki folyadékot pótolt ismét, megelőzendő a hőgutát. Ki-ki szája íze szerint: Csóvinak víz, Katának narancslé, nekem pedig sör. Míg a buszmegállóig elbandukoltunk egy-egy fagyi is lecsúszott a gazdiknak. A busz indulásáig Csóvi hűtőfürdőt vett, mire felszállhattunk addigra meg is száradt.
Jó magyar szokás szerint hiába voltunk kb. a második csoport a buszmegállóban kb tizedikként szálltunk fel, Kata hulla fáradtan ki is akadt ezen. Zircen át kellett szállnunk, és úgy döntöttünk nem a Fő téren, hanem a buszpályaudvaron várjuk a másik buszt, így előbb szállunk fel, tuti lesz normális helyünk a kutyának. Be is mondták a buszt, az meg nem jött be az állomásra, hanem ment tovább a főúton. Úgyhogy át kellett slattyogjunk a vonathoz, de legalább vonatoztunk is az ország egyik legszebb vasútvonalán. :) Persze Csóvit nem kellett ringatni mikor hazaértünk, este alig akart lemenni pisilni, pedig már nagyon kellett neki.
Itt még várjuk a buszt

OdvasKőRis 20 TT

2012. május 3., csütörtök

Mandulavirág TT 15 Csopak

Almádi után vasárnap Csopak következett. Felkerekedtünk kora reggel, Csóvi már tudta mi a rendszer és alig bírt magával az induláskor. Szépen felszálltunk a vasútállomáson a buszra, aztán legyalogoltunk Csopakon a falu felső részétől a vasútállomáshoz. Én mindjárt erőt is gyűjtöttem pár zsíros kenyér társaságában, és számoltam a túrás kutyákat, volt belőlük bőven.
Gyorsan megitattuk a királylányt aztán belevágtunk az első emelkedőbe az Endrődi kilátóig.
A nemzeti park igazgatóság előtt volt egy vadles. Csóvi meglehetősen vonzódik a kilátókhoz és a vadlesekhez, ezt megtapasztalhattuk a hétvégén. Azért nem kellett nógatni hogy menjünk tovább. Viszont le kellett szedni mikor felpattant a harmadik-negyedik fokra és onnan se le, se fel... a kis kajla :).
Kata nem annyira bírja már a mászást, de azért jó tempóban felértünk így is a kilátóhoz. Gyors pecsételés, aztán gondoltunk ha már itt vagyunk lássunk is ki. Csóvi is így gondolta...
... de nem jutott most sem a negyedik foknál tovább. Úgyhogy inkább tovább indultunk a jól megérdemelt lankák felé. Persze az ellenőrző pontot elhagyva pár száz méterrel jött rá a drágalátosra a szükség, úgyhogy szépen visszasétáltam a csomaggal. Hullámzó terepen kevés emelkedővel bandukoltunk hol az erdőben hol az erdő szélén, szerencsére főként árnyékban. Egészen a Nosztori-pihenőig. Utunkba akadt egy vadles ismét, Csóvi pedig birtokba is vette. Egy siklót sikerült nem észrevennie, így az hamar eltűnhetett a bozót alatt.
Az ellenőrző ponton szóltak hogy Lovasra beérve vigyázzunk, mert a "kedves" helyi kutyatulajdonos nem reteszeli a kaput, a nápolyi masztiffja pedig előszeretettel jön ki az utcára. A gazdi pedig még meg is dicséri ha terrorizálja a járókelőket. Kutyára is kéne jogosítvány nem?
Azonban előbb még betértünk Király-kútra, ahol hűsöltünk egy jót, találkoztunk több vizslával is akik szintén a túrán nyomultak, és újratöltöttük a kulacsokat valamint a bendőnket. Lovas előtt egy irtózatosan hosszú marha legelőt kerültünk meg, ahol a bocik kolompolása sokáig kísért minket az erdőben. A faluba beérve Csóvinak vége volt, ekkor már erősen dél felé járt az idő. hiába itattuk 15-20 percenként, az első út széli kocsi elé lefeküdt az árnyékos fűre és egy jó tíz percig hűtötte a hasát.
Kata is hűtőfolyadékra vágyott így az ellenőrző pont utáni presszóban egy hideg narancslével turbóztuk magunkat. Csóvi pedig a hűs fűvel ismét.
Innentől jött a legnehezebb szakasz, ugyanis Lovas és Csopak között a szőlőhegy déli oldalában az aszfalton vezetett az útvonal. Csodálatos szőlők és virágos hétvégi házak illetve tűző nap volt a program.

Mire beértünk Csopakra ideje volt Csóvit a közkút alá pakolni és megfürdetni. Amíg a célba értünk bizony meg is száradt a bundája teljesen.

Itt szusszantunk egy nagyot és a fagyizó felé indultunk. Majd egy hirtelen jött ismerős és a busz helyett máris száguldtunk kocsival hazafelé, ahol Csóvi eldőlt és hűsölt-durmolt estig a lesötétített szellős lakásban.


Mandulavirág TT 15

2012. április 28., szombat

Túl a Mount Everesten

Ma éjszakai túrán voltunk Balatonalmádiban néhány ismerőssel. Mivel végig a település nyaralós/családi házas részein ment az útvonal, Csóvi pórázon jött végig, de így is nagyon élvezte.
A kilátóból megnézte a Balatont is...
Csóvi kilát.
Ő pedig a kilátó beton korlátján napozott
Kellemesen elfáradtunk mindannyian, úgyhogy miután este 9 tájt célba értünk, úgy döntöttünk hogy a kompánia megédemli az északi part egyik legjobb fagyiját az Amarettoban . Aki erre jár, és szereti az igazi főzött fagyit, feltétlenül próbálja ki.

Holnap is túra: Mandulavirág 15.

2012. április 27., péntek

49. VizslaTúra Városlőd

Odaértünk és hazaértünk. A kettő között pedig sok-sok izgalmas és mókás dolog történt, illetve egy kis eső.
Még épp csak éledeztek az ott alvósok, amikor mi betoppantunk az indulási pontra, de már volt társaság és indult az egész napos szaladgálás kergetőzés.
Csóvi vonatozik
Aztán közeledett a tíz óra és lassan elkezdtünk a regisztrációhoz közelíteni. Kaptunk csodaszép bilétát, illetve Kata lecsapott a futrinkás gyerekruhára. Premier valamikor az ősszel ;). Aztán beszélgettünk, a kutyák csinálták a szokásos vizslaműsort. Kunyerálás, ivás, szaladgálás, szaglászás. Kajlaság minden mennyiségben. Volt ott csöppség, ifjonc, felnőtt és őszülő pofájú szépkorú vizsla egyaránt.
Kölyök vizsla és Csóvizsla
Az utolsó turnussal mentünk, mivel néhány német játék-könyv-videó került hozzánk Duncsitól, aminek a logisztikáját csak így tudtuk megoldani. Duncsi anyukája mindjárt le is tolt mint a pengős malacot hogy mi az hogy nem írom a blogot, pedig ő minden nap megnézi van-e új poszt. Innen is üzenem hogy köszönöm a hajcsárkodást, igyekszem ismét felvenni a tempót :). (lesz zanzásított összefoglaló is a kimaradt időkről, a jegyzetek megvannak)
Mindjárt az elején le is maradtunk a csapattól, mivel a kismamákat hívta a szükség. Gyors telefonos segítség és Tollasi Zsuzsiék - majdnem mi kutyánk Pirics/Emma ideiglenes/végleges befogadói - útba igazítása után nekivágtunk a túra legnehezebb részének fel a fennsíkra a kaptatón. A kutyák jobban bírták mint a gazdik, még Szalma is, akin volt egy kis téli fűtés még és a kis csapatban ő volt a korelnök.
A fennsíkra érve szusszanás, technikai szünet a kismamáknak illetve egy kis energiapótlás és kutyakavalkád következett. Tollasi Zsuzsiék is beértek minket, innentől nagyjából egyben vonult a nagyjából 30 főnyi és majd ugyanennyi kutyányi csapat.
Innentől alapvetően enyhén lefelé tartott végig az utunk, sok pihenővel és még több szaladgálással tarkítva a sétát.Volt ott minden: megriasztott őz, amire csak a nemvizslák iramodtak rá. Tüske bányászás Csóvi tappancsából és nyakából. Berek és Csóvi egér/pocok tanya felforgatásai. Csóvi a végefelé egy horgásztóban is megmártózott. Aztán a túra végére az eső is eleredt úgyhogy nem csak Csóvi volt vizes mire felszálltun ka vonatra amit a Duncsi szállítmány felmarkolása után kicsit kilépve, de kényelmesen elértünk.
Kiderült jó néhány dolog is erről a királylányról. Például nagyon is tudja mi az a síp és hogy mire való. Karjelzésre egyből csinálta a kereső nyolcasokat. Jövő hétvégére már le is van szervezve a suli Herenden. Sípot pedig Kata szerzett még kedden. Nincs kecmec :)
A másik ami számomra csak most tudatosult: Csóvi nagyon illedelmes és jól nevelt kutya. Nem hepciáskodik, néha kell csak fegyelmezni és alapvetően nem szekál más kutyákat. Egynémely kannal bizony elég rövidre kellett venni a pórázt szó szerinti és átvitt értelemben is.
A harmadik: jól felveszi a szagot és könyörtelenül követi. Ennek néhány egér fészek látta kárát. Bár ezt már eddig is gyakorolta de most erdei bevetésen is bizonyította.
Szóval vannak a kutyák, vannak a vizslák és van Csóvi :)
49. VizslaTúra Városlőd

2012. április 22., vasárnap

Holnap VizslaTúra!

Holnap VizslaTúra Városlődön. Csóvi már nagyon készül!
Mellkason jobb a kendőm?

Vagy háton?

2012. április 8., vasárnap

Döglés

Tudom, hogy régen volt poszt,  hétvége folyamán egy összefoglalóval jelentkezem az elmúlt hetek történéseiből. Most jöjjön valami, amit már napok óta próbálunk lencsevégre kapni sikertelenül, de végre sikerrel jártam az előbb... ;)

2012. március 27., kedd

Ötödik hét - összefoglaló

Az elmúlt hét második fele elég húzósra sikerült, emiatt volt egy kis kihagyás a beszámolókkal. Most igyekszem őket pótolni.
Csütörtökön ismét a szokott délelőtti kör, majd rohanás melóba.
Pózolás a Lidl-es szerzeménnyel

2012. március 22., csütörtök

Narancs rágcsa

Reggeli utáni életképvideó, ahogy Csóvi a narancssárga apport súlyzójával fogat mos :) (a súlyzót köszönjük Anitának, Nina gazdájának)

2012. március 21., szerda

Hosszú műszak

Kata reggel elutazott és csak holnap érkezik haza, így rám maradt a kutyázás egész nap. Szerencsére meg tudom oldani a munkahelyemen rugalmasan, hogy ilyenkor későn érek be és korán jövök el. Úgyhogy igyekeztünk lemenni reggel, hogy hamar meglegyen a reggeli és az utána lévő emésztési és pihenő idő.
Aztán lementünk a játszótérre kipróbálni a Lidl-es új szerzeményét, egy háromkarú, neon zöld bumerángot. Csóvit inkább a napozás meg az ágrágcsálás érdekelte. Hihetetlen ez a kutya, ma reggel konkrétan szinte csak ág és kéreg jött belőle, de nem is zavartatta magát. Szóval kicsit dobáltam neki, néha érdeklődött a cucc iránt, néha nem. Aztán lejárt az idő, mennem kellet melózni úgyhogy irány haza, és felkaptam a cuccom tettem ki friss vizet egész napra és eljöttem. Jól viseli az eljövetelt, nem hisztizik vagy ugat. Megvár minket otthon szépen.

Majdnem 100% Csóvi

Csóvi visszatért közénk. Egyedül a lépcsőn lefelé menetelnél bizonytalan, mindig tekintget lefelé, mintha félne valamitől. Biztos, hogy nem fizikai gond, mert dombon nagyon szépen jött lefelé a meredek oldalon is.
Egyébként pedig ismét megy a csóválás, örömködés, kergetőzés. Picurral sikerült nagyot birkózni meg labdázni. Füvet eszik még néha-néha, de a szeme már rendben. Azért még kenegetjük pár napig hogy tuti legyen a dolog.
Felfelé jövet összefutottam bogi gazdájával, és nagyon bántja a vasárnapi dolog, mondtam hogy ne vegye magára mert alapvetően mi hibáztunk, és nem tudhatta hogy egy ilyen mozdulatnak ekkora hatása lesz Csóvira. Csóvi sem rá haragszik, boldogan üdvözölte és persze csóvált veszettül, vagyis inkább fenemód :).
Hétvégén jár le a PromerisDuo ideje, akkor megkapja a Scaliborját. Indul a tavasz gőzerővel.

2012. március 19., hétfő

Sokk múlóban...

A helyzet javulóban. Este még lementünk egy eü körre és összefutottunk a Pöltenberg falkával. Szegény Csóvi nagyon kelletlenül mozgott még, Picur próbálta játszani hívni meg szeretgette, de nagyon bágyadtan reagált csak. Viszont aminek ki kellett jönnie kijött minden. Mind a folyékony, mind a szilárd.
Kiderült pár részlet még az afférffól, miközben titán és Picur gazdikkal beszélgettünk lent. Az összekapás nem volt vészes. Ott követtük el a hibát hogy nem voltunk ott vele, feltételezvén hogy ismerős kutyákkal nem lesz semmi gond. Én ezt akkor nem látam messziről, de Bogi gazdája lábbal tessékelte odébb Csóvit. Nem rugott, csak odébbhúzta. Mivel Csóvi még pár hete is, ha mögötte egy méterrel átléptem a pórázt már attól kushadt, így szerintem az összezörrenésből nem volt semmi gond. Viszont valószínű, hogy a lábbal odébbtereléstől blokkolt le teljesen.

2012. március 18., vasárnap

Sokk

Ma csendes napnak néztünk elébe. Sem Kata, sem én nem aludtunk túl jól, így reggel csak gyors kör volt. Nap közben Csóvi is elég nyugis, pihenős volt. Az elmúlt három napban jó sokat mentünk mindenfelé, nem árt a pihenés, gondoltam.
Délután elmentünk a Lidlbe, mivel volt néhány korrektnek tűnő kutyás cucc: játékok egy ezresért, illetve flexi jellegű póráz és kutya pléd. A játék elég masszív volt és a pléd is tetszett, így ezekből hoztunk egyet-egyet. A póráz nem tűnt túl masszívnak az alig duplájába kerülő eredeti Flexihez képest, így azt hagytuk.
Hazafelé a játszótér felé kanyarodtunk és összetalálkoztunk egy volt kollégámmal, évfolyamtársammal. Mivel a szokásos brancsból többen is lent voltak, egy idő után elengedtük Csóvit hadd játsszon, amíg mi beszélgetünk.

Szabad szombat

Ma négy hete hogy Csóvi megérkezett hozzánk. Sok-sok érdekes, izgalmas és néhány kevésbé kellemes dolog történt velünk azóta. Ez a 28. poszt a blogon és már túl vagyunk az 1600 oldalletöltésen. Csóvit mindez különösebben nem izgatja, ő csak eszik, alszik, játszik, szimatol, birkózik, rohangál, madarakat kerget és éli gondtalan kutyus életét velünk, és ez így van jól... :)

2012. március 17., szombat

Szabad péntek

Csóvi szeme nem javult péntekre sem. Így délelőtt Kata elvitte a Kedvencbe, ahol a kedvenc dokinénink, megnézhette a kedvenc páciensét. A vírusos nyavalya húzódott a szemére, és bár még csak a jobb váladékozott, már a bal is be volt gyulladva. Kapott TobraDex kenőcsöt, amit reggel és este mindkét szemére kenni kell, illetve vettünk körömvirág teát törölgetni a szemét nap közben.

Csóvi és a marha

Még a plüss csont is kiesett a szájából.

2012. március 15., csütörtök

Füvezés a tavaszi napsütésben

Igazi ünnepnapos lazaság volt a mai menetrend eddig. Még nem száz százalékos Csóvi gyomra, így ma reggel nem is evett ebből kifolyólag. Emellett a jobb szeme nagyon csipásodik. Gyanús hogy valami komolyabb mert nem csak a belső sarkán hanem végig a szeme alatt odaszáradt a csipa. Kitisztítottuk amennyire lehet, aztán akkor egy darabig nem volt semmi gond, de miután hazaértünk és evett-aludt, ismét tele volt a jobb szeme. Amikor leértünk rávetette magát a fűre. Annyira próbálta enni, hogy besegítettem neki, és a tenyeremből nyaldosta fel a friss, zöld fűszálakat.

Csajparty

Tegnap a szokottnál tovább dolgoztam, így mivel hat után értem haza, úgy döntöttem inkább megvacsizunk fél hétkor. Így fél kilenckor, amikor összegyűlik a játszótéri falka, mi is lemehetünk.

2012. március 12., hétfő

Gulya dombi Hepi-ness

Tegnap kihasználtuk a jó időt és ismét célba vettük a Gulya-dombot. A vasárnapi szeles, felhős, csepergős idő fényében nagyon jól is döntöttünk. Érezve a tavaszt már kezd eléggé hullani a szőre, úgyhogy még indulás előtt tartottam egy nagy furminátorozást. Elég masszív mennyiséget fésültem ki belőle, és még mindig jött volna, ha van időm több mint fél órát rászánni a mutatványra.

(Houston) we got a problem...

Csóvi nincs jól. Tegnap este is mikor hazaértünk nedves volt az orra még itthon is, Kata meg is jegyezte. Az elmúlt egy-két napban a széklete is lágyabb volt a szokásosnál. Valamint messze többet és gyakrabban ivott és pisilt mint szokott.
Reggel lementek a szokott módon és mikor feljött szokás szerint kapta a kajáját. Elég kelletlenül kezdett neki, de megette. Szóval aggódás van. Az előbb vizes valami folyt kicsit az orrából. Nagyobb aggódás van. Most lázmérés van folyamatban. Amint vannak fejlemények tudósítunk.

Frissítés 1 - nincs láza: 37,8°C
Frissítés 2 - nemrég voltak lent Katával: ugrál szimatol, ahogy korábban is. Úgy tűnik talán csak valami gyomorbaj. Azért ma fokozottan figyelünk rá és bármi van, doki...
Frissítés 3 - úgy néz ki visszaállt a rend Csóvinál, legalábbis végtermék fronton mindenképpen. Hogy mennyire lehet örülni egy jó állagú kutyaguminak, hihetetlen! :)
Frissítés 4 - voltunk lent délután. Kiderült, hogy Bogi, aki itt lakik a házban bizony a múlt héten rendesen lebetegedett, még antibiotikumot is kapott a közelgő ivartalanítására tekintettel. Mivel vasárnap bizony nagyot játszottak és Bogi már legaláb a harmadik-negyedik lebetegedett kutyus volt a Pöltenberg utcai falkából, így szinte bizonyos hogy ez szaladhatott át Csóvin is vasárnap és ma. Nagyot szaladtunk és ropiztunk ma délután, úgyhogy úgy tűnik helyre állt a rend :). Mindenesetre azért még résen leszünk a következő napokban nehogy visszaesés legyen. Bogit pedig egy pindurit kerülni fogjuk a hét elején...

2012. március 11., vasárnap

Csúing gám...

A tegnapi Gulya-dombi kirándulással még adós vagyok, de most valami még aktuálisabbról kell írnom. Nemrég értünk haza az esti rövid sétából. Volt egy kis bónusz Picur kergetés, birkózás. Találtak egy tüzijáték maradékot a tobozdobálás közben. Mire sikerült kiszerelni a szájukból, addigra Csóvi a következő bigyóval nyomta már a műsort:

Harmadik hét - összefoglaló

Az utóbbi időben Csóvi kaja közben szipákol. Mint amikor az embernek valami kaja ragad a gégéjére és mintha fuldokolna. Pedig már rég nem habzsol. Kata, ha meghallja, majd elájul, de pár másodperc és abbamarad. Érdekes, hogy mindig a kajálás közepén jön elő.
A másik érdekesség hogy nagyokat tud álmodni és akkor hangoskodik, kalimpál, hánykolódik. elsőre furcsa volt, de biztos én is csinálok hasonlókat éjjel :).
A héten nem volt poszt gyakorlatilag, úgyhogy íme a zanzásított összefoglaló:

2012. március 10., szombat

Süt a nap!

Csodás tavaszi napsütés van éppen Veszprémben. Csóvi reggel kicsit elnyújtotta az eü. sétáját, mivel Nináék is épp kint voltak, így a múltkori összezördülést elsimítandó megpróbálkoztunk egy új ismerkedős körrel. Tegnap Ninának a fogköveit szedték le, így kicsit zizis volt még az altatótól, de ehhez képest elég jól sikerült a találka.

2012. március 9., péntek

Örömpisi és egyéb rendkívüli események

Vasárnap megvolt az első örömpisi. A szembeszomszéd volt az a szerencsés akit megtisztelt a királylány ezzel :). Ebéd után húgomékkal indultunk sétálni, amikor a szembe ajtó is nyílt, és a szomszédság nagy lelkesen invitálta Csóvikát át hozzájuk. Volt már ott Csóvi, de most legalább hat ember próbálta behívni és ismerkedni. Nem is kellett neki több, a szokásos szambájával már az előszobában volt, és ahogy a nappali parkettjére ért, ledobta a popsiját és indult a mandula...

Hejj rigó rigó... és barika

Csóvi nagyon vadászkutya, egy probléma van, a nagy zajt nem bírja: busz, vonat, teherautó, ezek mind problémát okoznak. Szombaton a Cholnoky lakótelepre mentünk, mivel édesanyám látogatóban volt nálunk és az ötvös ismerősünkkel volt egy kis ügye. Ott is sikerült egy kis rigóvadászatot bemutatnia.

2012. március 7., szerda

1000.

Kedves érdeklődők, ma délután négy és öt óra között elérte a blog az ezer oldalletöltést. Köszönjük a megtisztelő érdeklődést és igyekszünk továbbra is beszámolni folyamatosan kis kalandjainkról. Több poszt is készülőben van, de sajnos a hétvégi edénymennyiség mosogatása prioritást élvez jelenleg, különben holnap már nincs se tiszta tányér, se evőeszköz.
A kárpótláskép most sem maradhat el :)

2012. március 4., vasárnap

Útban az ezer felé

Jelenleg kilencszáz oldalletöltésnél jár a blog. Bevallom meglepődtem, hogy ennyien olvastok minket. Remélem sikerült már néhány örömteli percet szerezni mindnyájatoknak, akik ránk szántatok pár percet az időtökből. Külön köszönet Duncsinak, hogy vette a bátorságot a kommentelésre :)

2012. március 1., csütörtök

Dancing queen

Ez fogad délután, amikor hazaérek munkából:

Madarászat

Csóvi kedvenc évszaka a tavasz, ebben biztos vagyok. Az előbb úgy hajtotta a fekete rigókat a játszótéren, hogy a végére lihegett. Most a Jutasi úton vagyunk, itt egy fenyőn ülő madarat meg is ugatott. Aztán ahogy elrepült, a földön vágtában utána. Mintha fejlődött volna a tempója és az irányváltása is.
Mindjárt indulunk haza, úgy tűnik elég volt neki a hajtás ma. Ilyenkor kiissza a tálját, ha hazaérünk.

2012. február 29., szerda

Bogóbajnok

Tegnap Veszprémben egész nap havazott. Mivel körülbelül négy fok volt pluszban, így persze olvadt is az egész. Ez persze nem tántorított el minket az esti sétától. Már a játszótéren kezdődtek a kalandok, mert az egyik betonkerítésen egy rigó trónolt és csicsergett.

2012. február 27., hétfő

Izmosodunk, szocializálódunk

Csóvi napról napra fejlődik. Ma már a mellkasán is feltűnt egy kis izom, és a bordái már nem látszanak, csak a nagy levegővételeknél. Délelőtt Katával csak egy órát ment, úgyhogy ahogy hazaértem mentünk is, hogy még világosban labdázhassunk kicsit a Jutasi úton, a Barátság park mellett.

2012. február 26., vasárnap

Pihinap

Csóvi kidőlt. A tegnapi túra még neki is izmos volt. Most is itt horpaszt az asztal mellett.

A reggeli eü kör végén találkoztunk Szergejjel, a fiatal bulldoggal. Szergej olyan mint egy gőzmozdony, széles zömök és ahogy megy szuszog. Csóvinak ez kicsit sok, de azért Szergej próbált vele játszani, nem túl sok sikerrel. Nem adom fel majd legközelebb is próbálkozunk. Aztán szétültettem a karácsonykor elvetett grapefruit és citrom magocskáimat, amik azóta két-három leveles növénykékké fejlődtek. 11 felé lementünk egy kis sétára, hát tényleg csak kis séta volt, úgy bő fél órás.

2012. február 25., szombat

Vitorlafülü

Múltkor benéztem a dátumot, tegnap volt ideje a kullancs cseppjének, és így pont időben tegnap este meg is kapta. Kicsit benéztük mert Kata tette rá, aztán utólag olvastuk csak, hogy várandósoknál nem épp jó ez a cucc. Úgyhogy nagy szellőztetés volt este, és éjszakára kivételesen becsuktuk a háló ajtaját. Ma meg jórészt én vittem a kutyát mindenfelé.

2012. február 24., péntek

Haladás

Ma sokmindenben előreléptünk. Kaki fronton igen jó már a helyzet. Mintha a reggeli-esti kajától máris kicsit jobb húsban lenne. Azért még van hová fejlődni, de alakul...

Ha csak néhány kutyáról van szó akkor szocializáció terén is minden okés. Ha valami nem tetszik akkor azért van mordulás, ugatás, és jellemzően még minden ismerkedés egy kis ugrálós "hátamba ne kerülj" védekezéssel kezdődik. Azt az öreg labradort vagy goldit még mindig megugatja, úgy látszik vele nem jön ki sehogyan sem.

A farkára szereztünk Kék Lukács kenőcsöt a Kedvenc-ből, megismerkedtek vele, a chip-jét is átregisztrálták. Jövő hét elején megyünk vérvételre. Most jut eszembe, hogy a kullancsos cseppjeit elfelejtettük ma rátenni, és mivel már jólesően durmol a nappaliban ezt csak holnap fogja megkapni :$.
A kenőcsöt jól tűrte, valamint a csóválását is kordában tudjuk tartani, ha leültetjük és/vagy fogjuk a farka tövét.

Az ugrálása is kezd visszafogottabb lenni és a nyalakodást már szépen megállja :) Nagyon jólnevelt, az úttesthez érve már van hogy magától megáll. Simán elm erem engedni pórázról a játszós helyeken, mindig visszajön még akkor is ha magábafeledkezve szimatol valamit. A vakondtúrásokat mindenképpen útba ejti, az a gynaúm elég jó ismerője a kis földmunkásoknak...

Még mindig álomkutya :). Kata van hogy királylánynak szólítja :D Próbálom Katát is rávenni hogy írjon majd posztokat, de neki nehezebben megy az ilyesmi, szóval aki olvas minket bíztassa esetleg :).

Szombatra 10+ fokot mondanak úgyhogy jó időnk lesz a Gulya-dombra menet.

2012. február 22., szerda

Vadászkutya, egyebek

Csóvi igazi vadászkutya... tegnap elkapott egy vakondot. Lementünk sétálni a közeli erdősáv mellé ami az Aulich utca és a Házgyári út között van. Elkezdett nagyon kajtatni valamit a magasabb főben, azt hittem valami rovar vagy bogár. Egyszer csak egy furcsa sivítást hallottam ,a szájában egy fekete kis test, mire rászóltam már elroppantotta a gerincét. Már kezdte is volna a kajálást, de persze rászóltam, hogy tegye le. Az hiányzik hogy összeszedjen valami betegséget. Úgyhogy jöttünk is vissza a civilizációba és sétáltunk inkább egy nagyot a tömb körül. A játszótér mögötti füves részen egy ágdarabot kezdett rágcsálni, amíg nem kezdte enni azt is azzal nem volt probléma :).

2012. február 20., hétfő

Kinyílt a csipa

Csóvi hivatalosan is otthon érzi magát. Ma reggel lefelé menet (én munkába, ők Katával a reggeli eü. sétára) a lépcsőházban ráugatott az egyik lakóra, ez volt az első hogy a lépcsőházban találkoztunk valakivel.
Nap közben kétszer is hosszabb időt volt egyedül a lakásban, de jól viselte. Persze aki először hazaért azt jól körülugrálta, bónusz engem délután végig is nyaldosott. Erről majd próbáljuk leszoktatni, mert idegenekkel is pont ezt próbálja csinálni, az meg azért nem járja. Délután mikor levittem épp csak végzet a pisiléssel mikor feltűnt egy öregecske golden retriever a hasonló korú gazdival, na ők igen kiadós ugatást kaptak. Kifejezetten agresszíven viselkedett a másik kutyussal, pedig még az út túloldalán voltak majd tíz méterre.

2012. február 19., vasárnap

Vasárnapi pihi

Megvolt a mai túra. A közeli Penny Marketig Katával ment, majd egy útba eső kutyafuttatónál találkoztunk  Haszkovó úton, én még hazahoztam azt a néhány plédet és szőnyeget amit neki vettem, amíg futkározott, bár inkább csak szaglászott, és végül a Balaton Plázánál találkoztunk ismét. A Penny előtt nagyon szépen viselte magát és nem nyüsszögött csak csendesen várt. Engem mindkétszer amikor újra látott hatalmas örömujjongással fogadott. A Pláza előtt nem hagytuk egyedül, elég nagy volt a jövés-menés, meg a cigizők hada is. Úgyhogy felváltva vásároltunk (szerintem egyedül is simán kibírt volna egy fél órát akár), így cserébe ismerkedhetett a járókelőkkel. Szinte mindenki megnézte, páran simogatták is. A szembe oldalon lévő portáról egy német vizsla nagyon ugatta, de ő rá se hederített. Egy idősebb labradorral játszott volna, de a labrador kb. annyinak nézett ki mint az őt sétáltató idős házaspár (szóval 10+), úgyhogy így csak szaglászhatott utána. De minden találkozáskor nagyon nyugodtan és kezesen hallgatott a vezénylésre.

Búcsúzás

Duncsák Ági elküldte a búcsúképet. Persze nem végleges a búcsú, ha tudunk megyünk Futrinkázni, Vizsla Túrázni.
A kisasszony éppen a szekrényhez és a falhoz kucorodva pihizik. Nemsokára indulunk a városba, "plázázni" :). Meglátjuk hogy bírja a rövid bolt előtt maradást.

2012. február 18., szombat

Homecoming

Csóvi megérkezett Veszprémbe. Megvolt az első séta is, mindjárt össze is ismerkedett egy west highland terrierrel. Egy óra Flexi pórázas szaglászás és meg-megállós séta, valamint jónéhány pisiléssel a hátunk mögött már jóízűen falatozza a vacsoráját.

Szaglászás
Helyezkedés
Az új kuckóban
Köszönet a Futrinka Egyesületnek és Duncsák Áginak a szállításért, valamint Tóth Zsuzsának a tanítgatásért és a befogadásért, az ideiglenes játszópajtás Szimbának pedig gyors felépülést kívánunk!

Csóvi, Kata és András