Izmosodunk, szocializálódunk

Csóvi napról napra fejlődik. Ma már a mellkasán is feltűnt egy kis izom, és a bordái már nem látszanak, csak a nagy levegővételeknél. Délelőtt Katával csak egy órát ment, úgyhogy ahogy hazaértem mentünk is, hogy még világosban labdázhassunk kicsit a Jutasi úton, a Barátság park mellett.

A játszótéren persze leakadtunk mert volt kint több kutya is. Somát már ismerjük, illetve egy érdekes keverék: puli-vadászkutya (talán valamiféle vizsla), Titán. Egy duci kis fekete spániel illetve egy földszintesnél is földszintesebb tacskó. A két méretes kutyus Titán és Csóvi vitték a prímet. Egy idő után Titán be is próbálkozott Csóvinál, aki keményen rendreutasította. Titán teljesen be is gubózott, tartott tőle, erre Csóvi próbálta vigasztalni, aztán pár perc és ment tovább a játék. Eszméletlen ez a kutya. Most nálam volt a telefon, de elfelejtettem fotózni a nagy ámulatban és beszélgetésben.
Aztán ahogy oszlott a kutyasereg elindultunk az eredeti célhelyszínre labdázni. Még épp ment le a nap úgyhogy tudtam kicsit dobálni neki, végre sikerült rápörgetne ma labdára, játszottunk kis kötélhúzást is vele. Arany pofa ahogy próbálja a fogai között tartani a kötelet. Természetesen ő nyert, egy ilyen édes kutya csak nyerhet :)
Aztán megjelent egy másik vizsla a placcon: Luca. Kiderült hogy ő nem mintavizsla, nagyon ugatós, vagy nem nevelték meg vagy genetikailag nem épp jók az idegei, de az ottlétünk alatt többet ugatott fél órában mint Csóvi egész veszprémi élete alatt. Már közelíteni is érdekesen közelített, úgy mintha vadászna, szimatolva meg-megállva. Bónusz meglehetősen irigy is, minden kell neki, ami másik kutyánál vagy gazdinál van.

Luca közelít

A helyzetet Molly megjelenése mentette meg aki egy nyugis, mondhatni lusta labrador, a gazdájával mentünk egy kört a park körül és amikor Lucáékat sikerült leráznunk, akkor előkerült ismét a labda. Csóvinak dobáltam, Molly pedig akkor csapott le a labdára amikor Csóvi épp nem foglalkozott vele. Aztán elindultunk tovább a körön. Már a vége felé jártunk amikor megjelent Bundi is, és becsatlakozott a szimatolós rohangászásba. A másik két gazdi már régebbről ismerte egymást és valami nagyon személyes dologba merültek, meg idő is volt hazamenni, úgyhogy mi búcsúztunk és szépen mintaszerűen hazafelé vettük lépteinket. A laktanyánál feltűnt Joey, a fekete spániel, akivel Kata kíséretében már találkozott Csóvi és a múlt héten én is összefutottam vele. Úgyhogy tettünk egy kis játszós kitérőt még a pisilőhely felé baktatva, majd mégis csak hazaértünk még mielőtt Kata dolgozni indult volna.
Jöhetett a kaja, amit végre nem két perc alatt porszívóz be, hanem szépen okosan kényelmesen, azóta nem is szelel vagy büfög csak nagyon ritkán. Én is csináltam volna magamnak a kaját, Csóvi pedig olyan simi kunyerálósan mászkált meg nézett,alig győztem nyugtatni, hogy mindjárt-mindjárt. Aztán odaültem mellé és egyik kézzel kanalaztam a lilahagymás paradicsom salátát fetával, a másikkal pedig a selymes bundáját simiztem miközben ő királylányosan henyélt. Most pedig a megszokott négy nyújtott lábas pózában döglik. Mindjárt megkapja a Kék Lukácsot a farka hegyére, aztán jön a második simiadag.
Megmutattam neki Fédrát a monitoron, de úgy látszik szag nélkül nem ismeri fel :), pedig nagyon okosan nézte... ha jobb idő lesz, majd elkirándulunk Rátótra hadd játszanak ismét. Addig pedig akinek még nincs vizslája fogadjon egyet örökbe, szezonja van (és nem mellesleg a poszt rólunk is szól :))!